Ahogy a labdarúgásban, úgy egy másik sportban is igen dicső múltra tekinthetünk vissza, de a focival ellentétben egészen más okok miatt fénytelenebb a jelen. Hogy melyik sportágáról is van szó? Az asztaliteniszről, aminek a 20-as évektől egészen a 60-as évekig mi, magyarok lehettünk az igazi királyai, hasonlóképpen, mint most a kajak-kenunak.

A legelső 1926-os világbajnokságot Londonban rendezték meg és a magyarok valóságosan letaroltak mindenkit, hiszen minden számban magyar arany született. Ezt a csodálatos eredményt sikerült a második 1928-as stockholmi világbajnokságon is megismételni. 1929-ben férfi egyéniben és női párosban sikerült először más nemzeteknek (angol és német győzelem) is elérni a legfényesebb érmet. Ám nem sokáig örülhettek a világ többi részén élő asztalitenisz rajongók, hiszen 1930-tól egészen 1933-ig, tehát 4 világbajnokságon is minden számban magyar győztest avattak. Az ezt követő két évben is csak a női egyesben született csehszlovák győzelem.

A sportág első parádés alakjának tekinthető Mednyánszky Mária, aki női egyesben az első öt világbajnokságot megnyerte, emellett 1928 (az első világbajnokságon nem volt női páros verseny még) és 1935 között a megnyerhető 8 női párosból hetet is behúzott, illetve vegyes párosban is 6 alkalommal végzett az első helyen. Ezeknek az eredményeknek is köszönhető, hogy tizennyolcszoros világbajnoknak mondhatja magát, ami mindenképpen páratlannak mondható bármilyen sportról is beszélünk.

A férfiaknál az 1929-es budapesti világbajnokságon első világbajnoki címét (férfi párosban) szerző Barna Viktor lett kiemelkedő egyéniség. Párosban hét egymást követő világbajnokságon állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára, ezzel együtt összesen huszonkétszeres világbajnoknak mondhatta el magát, amely rekord szinte utolérhetetlennek tűnik.

Az 1936-os évektől már kevesebb magyar sikernek örülhettünk, és a világháború miatt hosszabb ideig szünetelt is a sportág és 1939 után csupán 1947-ben következett újabb világbajnokság. Érdemes is volt várnia a magyaroknak, hiszen ezen a világversenyen szerezte meg első (majd második és harmadik) világbajnoki címét Farkas Gizella, aki 1947 és 1954 között tízszer állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Mellette tűnt fel vegyespárosban az 1949-es világbajnokságon (amit meg is nyertek) Sidó Ferenc, aki a férfiaknál lett a korszak egyik legnagyobb alakja a maga 9 győzelmével.

Ezután óriási változások következtek be a sportágban, hiszen először a japán, majd a többi távol-keleti ország tűnt fel a sportágban. A kínai asztaliteniszezők megjelenésével szinte alig maradt lehetőség, hogy mások is az aranyérmek közelébe kerüljenek. Így a magyar aranyérmek is igen megritkultak. A kezdeti nagy magyar sikerek utolsó hírmondója talán Jónyer István volt, aki 4 világbajnoki címet szerzett a 70-es években.

A múltba visszatekintve látható, hogy a magyarok igen tehetségesnek mondhatóak az asztaliteniszben. Ha ez a sportág is komolyabb támogatásban és elismerésben részesülne, mint sok más sportág (persze érthető, mert nem egy látványsportág), akkor talán újra régi fényében tündökölhetne és talán még a kínai sportolók is megszoríthatóak lennének. Szurkoljunk azért, hogy egyszer még legyen egy olyan világbajnokság, ahol minden alkalommal magyar himnusz lesz hallható!